lassan
ostoba könnyen elunható dallamok hallgatása, folyamatosan, minden gondolat nélkül. érdekes mennyire szükségem van nekem erre néha. a lányos vásárolós, egyedül ithonról el nem menős énemnek. annak aki ma nem kapta meg a méretében álmai pólóját XD
rettenetes hogy néha ez történik velem. és mégis annyira egyszerű.
jó érzés ez a korit fel és kiélni a száguldási mániám.. mindig is a sebességért sportoltam, az utolsó erőm kizzadásáért.. ha igazán odatettem magam akkor az a határaim feszegetése volt.. szinte érthetetlen hiszen gyenge vagyok, mégis szeretek játszani a saját gyengeségeimmel..
De a bringa, kori, futás, gyaloglás.. ezekben mindig a számomra elérhető legnagyobb tempót szeretem megütni, az hogy esetleg biztonságtalan hogy még megállni se igazán tudok de olyan bizonyossággal kanyarodok rá egy útra mintha tudnám hogy meg tudok állni ha kell. a sebesség az egyik mániám már igazán kicsi korom óta… hogy honnan fertőződtem meg azt nemtudom, de hogy minden amit körülöttem volt, van és lesz csak táplálja ezt a szenvedélyt, szinte egészen biztos.
—
nem szeretem hogyha olyat hallok valakiről amit én nem látok, nem tudom elhinni, és nem is akarom épp ezért.. rettenetes érzés két tűz között lenni, retenetes hogy nem tudom ki a jó és ki a rosz,hogy van e egyátalán olyan, és hogy ha igen akkor mennyi az esélye hogy én vagyok a gonosz. hogy valaki oylan arcát mutassa a hátam mögött bárkinek amit én nem látok… az eddigi kitalált biztonságom falai dőlnek össze…nem csalódok senkiben, letettem már arról hogy higyjek egyátalán, emberekben ( hiszen itt az emberi tényezőből kettő is van és az ember alapjában véve hibás konstrukció, akárhogy is szeretem kutatni a legapróbb hibákat is ebben..) így csalódni se tudok, csak rossz hogy bárhogy próbálkozok, bárhogy mutatom a legrosszabb és a legjobb oldalam, nemtudom előcsalni én is ezt.. hogy tudjam hogy igen akkor úgy van, vagy akkor nincs úgy….
asszem kezd értelmetlen lenni…
You’re not winnin’ till you’re winnin’
Winnin’ me
