Sometimes I feel like I’m stuck in your head
nekem korszakaim vannak az alvásban, néha rettenetesen jól alszom, és az életem végig tudnám aludni, néha pedig akármilyen fáradt lehetek sehogyse megy, néha tul sokat álmodok, néha egyátalán nem… msot az előbbi áll fent. rengeteg hülye, idióta, értelmezhetetlen álmom van, amit lehet azzal értelmezni, hogy tul sok minden kavarog az agyam helyén.
sokszor nem értem miért álmodok valamit, valami annyira kézenfekvőt hogy szinte el sem gondolkodok rajta, de ha belegondolok logikusan a félelmeim, és a vágyaim vannak benne, mert ugye miért is ne. plusz egy tudat, hogy ez csa álom, sohasem irányitom ezen tudat ellenére az álmaim, ugyanazt teszem mint az életben… elengedem a gyeplőt és csak visz magával, és közben ott a megfogalmazott gondolat a fejmben ” fel fogok ébredni”.
ha rosszat álmodok nehezebb elhitetni magammal, de általában feltételezem hogy ilyen szörnyűségek csak abbana bizonyos alvásszakaszban történhetnek és ha ébren lennék úgysem jutna eszembe hogy alszok.
Mióta nincs itt az én egyetlen puha szőrgombóc tanítóm, és nevelőm, egyre inkább távolinak érzerm a pillanatot amikor muszáj volt elbúcsúzni tőle, mégis egy álomszerű puha köd lebegi körül az érzést, minnél inkább meg akarom közelíteni az emléket annál inkább fájó, gennyes, vérző, gyógyíthatatlan sebre akadok, ami sehogy sem kap levegőt ezalatt a puha ködös vacak alatt.
még megesik hogy belépek a lakásba amikor nicsn itthon senki és óvva nyitom ki mert ott fog várni, és egy pillanat alatt szertefoszlik az érzés, és újra körülburkolom a hiányát ezzel a békés álommal… még mielőtt kifakadhatna a meglepetés éles pengéjétől… belülről emszt, de azt hiszem ezt még így kell hagyni… majd egyszer vége lesz…
nem hiszek afféle mesékben hogy az idő minden sebet begyógyít, eddig egyszer sem találkoztam még ennek az élő bizonyítékával. de sokan mondják, annyira közhely hogy nekem mint élő közhelyhívőnek hinnem kellene benne.. de talán ez az a kivétel ami erősíti a szabályt.
ha arányokról kérdeznének, hogy mit adnék oda hogy visszakapjam, hogy kapjak még pár hetet, hogy máshogy csinálhassam…. képes lennék azt feláldozni, amiért most képes voltam egyszerűbb , könnyedebb, mégis fájó dolgokat feláldozni. érdekes hogy nem vagyok hajlandó áldozatokat hozni, mégis ha kell( ha lehetne) képes vagyok rá, mert nem megerőltető, mert mindig tudom hogy ez így helyes.
sokszor nehéz látni mi a helyes, eldönteni mások helyett, magunk helyett, a sors helyett. húzni egy kártyát és a szerint cselekedni. Szinte mindig kiderül hogy jól csinálok dolgokat, hiszen időközben megtanultam hogy mindenből tanul az ember ( mondtam XD) . csak nehéz ezt az oldalát nézni, egyszerűbb beleragadni ebbe a ködbe és várni a csodát… de lehet hogy a csoda is vár ránk és akkor nem találjuk meg egymást…
Válasz